Kötésmód: kartonált
Az Ezeregyéjszaka – szó szerint – varázslatos meséje és a XX. század eleji magyar modernizáció kriminális tényanyaga. Látszólag mi sem lehetne távolabb egymástól, mint két ilyen kiindulási pont. Babits Mihályt azonban akár mesék, akár bűnügyi riportok nyomán készült regényeiben ugyanaz a portré, ugyanaz a lázas, önkívületbe hajszolódó alak érdekli: az önmaga elől menekülő emberé. A gólyakalifa (1916) és a Kártyavár (1923) soha nem fakul, máig izgalmas olvasmány.
„Babits vágy és valósát, élet és álom – korában oly jellegzetes, szinte tudathasadásszerű – szétválasztását ábrázolja, csak fordítottan: a valódi valóságot vallva szépnek és az álmot komornak. (…) A századforduló egy bizonyos embertípusa ezt a valóságot nem tudja kiaknázni a maga számára, nem tudja emberivé gyarmatosítani akaratával; kimenekül az álom fantáziavilágába, s ott ábrándokban éli ki azt, amit akarat és erkölcsi tettek híján a valódi valóságban elmulaszt.” (Rónay György Babits Mihályról)
