Kötésmód: keménytáblás
Kevés magyar írónk van, akit olyan következetesen üldözött volna mind a Gestapo, mind az ÁVH, s aki mind a fasiszta haláltáborok, mind a magyar Gulag poklát megjárta.
S egyiket sem származása, hanem fanatikus szabadságszeretete miatt.
A Nyírségből elszármazott, tragikusan kalandos sorsú Ilosvay Ferenc lelke a külhonban is itthon járt. Az emigráns lapokban megjelent írásainak többsége önéletrajzi fogantatású, gyermek- és ifjúkorának világát idézik meg, emlékezete visszaröpíti őt a nyírségi homokra, Szabolcsba, Szatmárba és a Dunaerdők világába. Vadászkönyvei sem csupán vadászizgalmak hordozói, sokkal inkább az ország sajátos lírai földrajza, vallomás a szülőföldről és a hazáról, tele költészettel.
Végigvadászta szinte a teljes Magyarországot. E kötetében tizenkét magyar tájegységen átélt vadászemlékeit rögzíti, sőt tizenkét vadász-, illetve természeti övezetre ő maga osztja Magyarországot. Bár emigrációs évtizedeiben bejárta Európát, Ausztráliát és Afrikát, e tájak megpillantásakor is felső-tiszai emlékek támadnak fel benne. „Megjártam Afrikát, megbámultam a Naivasa, Baringó, Turkana tavak madárvilágát, de azt az ezerarcú, hihetetlenül színes, számtalan hangon locsogó, fecsegő, sápogó, krákogó, sippenő, cippenő, reppenő, lábaló, alábukó vagy rikkantóan felburjánzó madártengert – nem, azt nem láttam azóta sem.”
Jelen kötetének szövegét a német kiadás képanyagával bővítettük.
