Szökés az Andokon át Olcsó

„Manuel! Nem találkozhatunk. Az egész városban nyomoznak utánam. Országos körözést adtak ki. Nem maradhatunk Chilében. Mondd meg anyunak, hogy készüljön fel a hosszú útra. Feltűnés nélkül. Csak az utolsó pillanatban csomagoljon. Majd üzenek. Apu. (Levelet megsemmisíteni!)”
Még négy óránk volt aznap, de én nem tudtam odafigyelni. Egyre csak az járt a fejemben, hogy el kell válnom a barátaimtól, a focicsapattól, a várostól, a háztól, amelyben mostanáig éltem. Mégse mondhatom, hogy elkeseredtem volna. Izgalommal töltött el a ránk váró nagy kaland, örömmel és reménnyel, hogy eljutunk egy olyan országba, ahol együtt lehet a család, és nem kell rettegni, mikor jönnek a katonák.