Kötésmód: keménytáblás, védőborítóval
Robert Walser-sorozatunk újabb darabja a XX. századi svájci próza klasszikusának legkülönösebb művéből kínál ízelítőt. Az író – a waldaui, majd a herisaui pszichiátriai klinika lakójaként – az intézet falai között eleinte folytatta 1925-ben megkezdett, semmilyen műfajba nem sorolható kisprózáját, míg aztán 1933-ban végleg fel nem hagyott az írói munkával.
Az icipici betűkkel, ceruzával írt darabokról évtizedekig azt tartotta a kutatás: furcsa titkosírás, örök rejtelem. Mígnem a hetvenes években – főleg a két kutató, Bernhard Echte és Werner Morlang erőfeszítéseinek eredményeként – megnyílt az anyag. Kiderült: roppant elmélyült, egyedi nyelvhasználattal fogalmazott, elbeszélői, értekező és költői elemeket elegyítő technikával komponált, megrendítően vallomásos légkört árasztó, rövid szövegtestekről van szó, mintegy Robert Walser művészi-emberi „végakaratáról” olyan értelemben, hogy a mű sokszorosan érinti a végső kérdéseket, mintegy az utolsó szólalás szuverenitásával.
Kötetünk ebből a hatkötetes német szövegegyüttesből csupán szerény keresztmetszetet adhat. De annál inkább reméli, hogy e legszeszélyesebb, hatalmas zárszó bemutatásával új híveket szerez ennek a besorolhatatlan géniusznak.
A fordítás – akár az utóbbi évek hét Walser-kötetének anyaga – Báthori Csaba munkája.
