Leírás
Sándor András:
A lelkünkre hatva, kristálytiszta őszinteséggel ír.
Jó szívvel ajánlom Kolláth Zsolt verseit mindenkinek, aki még tudja, érti, hogy ha két gondolat közepén csönd keletkezik, egy pici, félre nem érthető csönd, az voltaképpen olyan, mintha megnyílna halkan egy ajtó, s az ember betekintést nyer oda, ahol fontos dolgok épp most születnek.*
Zsolt a lelkünkre hatva, kristálytiszta őszinteséggel ír. Minden egyes költeménye megpendíti azokat a húrokat, amelyekhez csak nagyon keveseknek van jogosultságuk.
A költő tükröt tart a társadalom elé és attól sem jön zavarba, hogy a tükörben önmagával is szembe kell néznie.
Zsolt törődni akar. Gondoskodik és motivál. Arra ösztönöz, hogy elgondolkodjunk a sorsunkon, a miértjeinken. Emberi kapcsolatainkon, szerelmeinken. Segítségével az elfeledett barátok is eszünkbe jutnak, a keveset látott szülők, a ritkán ölelt gyerekek.
Biztos vagyok benne, hogy egy-egy költemény elolvasása után kedvesebben szólunk majd ahhoz az emberhez, akit a legfontosabbnak tartunk az életünkben.
Keressenek egy kényelmes fotelt, olvassák el újra és újra azt a verset, ami igazán megérintette a lelküket!
S, ha az adott gondolatoknál egy-egy könnycsepp is megjelenik a szemükben, azt se szégyelljék.
A lelkünkre hatva, kristálytiszta őszinteséggel ír.
Jó szívvel ajánlom Kolláth Zsolt verseit mindenkinek, aki még tudja, érti, hogy ha két gondolat közepén csönd keletkezik, egy pici, félre nem érthető csönd, az voltaképpen olyan, mintha megnyílna halkan egy ajtó, s az ember betekintést nyer oda, ahol fontos dolgok épp most születnek.*
Zsolt a lelkünkre hatva, kristálytiszta őszinteséggel ír. Minden egyes költeménye megpendíti azokat a húrokat, amelyekhez csak nagyon keveseknek van jogosultságuk.
A költő tükröt tart a társadalom elé és attól sem jön zavarba, hogy a tükörben önmagával is szembe kell néznie.
Zsolt törődni akar. Gondoskodik és motivál. Arra ösztönöz, hogy elgondolkodjunk a sorsunkon, a miértjeinken. Emberi kapcsolatainkon, szerelmeinken. Segítségével az elfeledett barátok is eszünkbe jutnak, a keveset látott szülők, a ritkán ölelt gyerekek.
Biztos vagyok benne, hogy egy-egy költemény elolvasása után kedvesebben szólunk majd ahhoz az emberhez, akit a legfontosabbnak tartunk az életünkben.
Keressenek egy kényelmes fotelt, olvassák el újra és újra azt a verset, ami igazán megérintette a lelküket!
S, ha az adott gondolatoknál egy-egy könnycsepp is megjelenik a szemükben, azt se szégyelljék.
Sándor András
író, újságíró, kommunikációs tréner
*Ancsel Éva: Százkilencvennégy bekezdés az emberről LXXXVIII.
