Leírás
Szív és eskü – Gio
„Végül egyiküknek sem sikerült távol maradnia a másiktól.” – Cocktails and Books
Eddig a létezéséről se tudtam.
Most minden gondolatom ő tölti ki.
Apám váratlanul halt meg. A gyász még mardossa a lelkem, amikor az ügyvéd a végrendelet miatt hív. Nem sok örökségről lehet szó, hiszen édesapám egyszerű munkásember volt. Legalábbis ezt hittem…
Rám zúdul az igazság. Nem elég, hogy rengeteg pénz kerül a birtokomba, de a legnagyobb sokk az, hogy megboldogult atyám a beleegyezésem nélkül adott férjhez egy vadidegenhez.
Persze ez nem maradhat így. Eldöntöttem, beviharzok az állítólagos „férjem” munkahelyére, ami egy kétes szórakozóhely, és átadom a válási papírokat. De minden képzeletet felülmúl a férfi, akivel összekötötték az életem. Giovanni Masseria egy extravagáns playboy, akinek hatalmát csak vadító megjelenése múlja felül.
Amikor szembesítem azzal, hogy én vagyok a felesége, teljesen ledöbben. Ő sem tudott róla. De most hasznot kovácsol belőle magának, azonban ehhez rám is szüksége van. Persze, én is nyerek vele, csak még egy kicsit házasoknak kell maradnunk. Utána pedig elválunk, mintha mi sem történt volna. Ugye?
Nem tartozom a világába, és tudom, hogy ez egyikünk számára sem fog jól végződni, de mégis valami hozzá vonz. Mindörökre.
A New York Times bestsellerszerző Claire Contreras regényében egy házasság utáni szerelemről olvashatunk, ahol a vágyak felülírják a józan ész szabályait. De vajon a maffia világában milyen jövő vár egy kívülállóra?
„Imádtam a főszereplők közötti kémiát.” – Cocktails and Books
„Beleszerettem ebbe a sorozatba.” – Simply Love Book Reviews
Szív és tánc – Lorenzo
„Türelmetlenül lapozod majd az oldalakat egész éjjel.” – Mary Dubé, USA Today HEAEddig a balett volt az egyetlen szerelmem.Most minden megváltozott.Ha az ember a legrettegettebb maffiacsaládban nő fel, könnyen felismeri a veszélyes embereket. Lorenzo viszont ennél sokkal több. Ezt már az első pillanatban láttam. Titokzatos, izgató, vad. És engem akar. El kellene menekülnöm, messzire, de mégis inkább felé rohanok.A tűzzel játszom. Tisztában vagyok vele. Egy olyan férfi, mint Lorenzo, nem hagyna sértetlenül. Hamuvá perzselne…A józan eszem és a szívem háborúzik egymással.Claire Contreras New York Times bestsellerszerző egy olyan világba csábít, ahol izzik a levegő a szenvedélytől, a fordulatok pedig magával sodornak. Egy felejthetetlen románc egy táncosnő és a maffia ügyvédje között.”Elképesztően mámorító maffiaromantika.” – Angie and Jessica’s Dreamy Reads”Szexi és addiktív. Tökéletes kikapcsolódás!” – Mia Sheridan, New York Times bestsellerszerző




