Kötésmód: keménytáblás
A nép számára az erotika a beszéd tárgya volt. Amit érzett, látott vagy látni vélt, elmondta.
A nép az erotikus értelmű, úgynevezett obszcén szavaktól sosem félt.
A nép anyanyelvén szól, néven nevez, és akkor pirul zavartan, ha körülírni kényszerül.
A ma élő magyar ember szájhagyományi kultúrájának, szellemi népművészetének mostoha évszázadok sokaságán át megőrzött élő, viruló műalkotásait becsülhetjük ezekben a mesékben. És ez nem kevés.
Burány Béla orvos és néprajzkutató (Zenta, 1931-2008)
Vidám, szórakoztató könyvünkben éppúgy megtalálhatók a fiatal- és öregkori pajzán mesék, mint a papok, apácák szerelmi életét kifigurázó történetek vagy az úgynevezett tanmesék, amelyeknek hősei leggyakrabban az állatok.
A szókimondó, a különböző testrészeket a nép nyelvén megnevező, az aktusokat is leíró vaskos történetek nemcsak a (délvidéki) magyar ember gazdag humorát adják vissza, hanem a nyelv, ezúttal a magyar nyelv gazdagságát, leleményességét is gátlástalanul visszatükrözik.
Az állatmesék itt nem állatokról szólnak, ezeknek a történeteknek a kifejezésmódja fontos. Ösztönvilágunk megtestesítői.
Célunk tehát, hogy szórakozzunk, és közben szórakozva szórakoztassunk, mint az egyszeri ember, legyen ő is János, aki egyszer akár azt is mondhatta volna jókedvében: Akkor most menj csak, kedves fiam – János! -, a cselevenduszoddal a Vörös-tengerhez hetymetyütyürűzni. De ha jól akarod érezni magad, útközben szólj be a Julcsinak is!
Jó szórakozást!
