Leírás
Utamról: ötöd évszázadnyi időn át szolgátam Palócországban, Nógrád megyében; tanultam a palóc embertől szívósságot, leleményt, az erdőktől a csendet. 1991-től az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökeként szerveztem a takarékszövetkezetek modernizációját. Majd részt vettem a Földhitel és Jelzálogbank megszervezésében és működtetésében. 2002-től 2016-ig a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán vezettem zöldenergia- és regionális tudományi kutatásokat. Iskoláimról: agrármérnök vagyok és a mezőgazdasági tudomány kandidátusa. Tudományos publikációim száma 485, eddig 43 saját tudományos könyvem jelent meg, és 19 tudományos könyvben vagyok társszerző. Öt szabadalom kötődik a tevékenységemhez.
1994-ben jelent meg a Cserépfalvi Kiadónál a Keszi kálvária című szociográfiám. A Széphalom Könyvműhely adta ki 2004-ben Százharminc haiku című kötetem, 2012-ben a Fényrom című haikufüzér könyvemet, 2014-ben pedig Porvirág című verskötetemet. 2017-ben jelent meg a Gondolat Kiadónál a Roma foglalkoztatási stratégia című könyvem, 2018-ban az Esőnesz című haikufüzér kötet. 2020-ban jelent meg a Jászárokszállás – mezővárosból iparváros című szociográfiám. A Gondolat Kiadónál 2023-ban jelent meg a Föld Köztársaság című könyvem és a Tankafüzér 2023 című kötetem. „Oly igen életpárti vagyok, hogy nem múlik el napom múlásra sajdulás nélkül. De érzem, hogy ekkor – vesztett reményem idején – vigaszával megsegít mindig az Úr.”




