Kötésmód: kartonált
a hozzájuk hasonlók tették meg ezt, hanem többek között Illyés Gyula, Németh László és Kodály Zoltán is. Az idős irodalomtudós ezt az életjelenséget és konkrét magatartásformát vizsgálja, amin az olvasónak nem felháborodnia kell, hanem a könyv elolvasása után mindezt tudomásul kell vennie, ugyanis akár tudomásul veszi, akár nem, a tények tények maradnak.
A rendszerváltás óta több, mint harminc év telt el, de a szerzőn kívül eddig senki sem vette magának a bátorságot, hogy a tényekkel nyíltan szembenézzen, és azokról számot adjon. Ennek az összefoglaló munkának az elolvasása után az olvasó megismerheti a Rákosi- és Kádár-korszak úgynevezett irodalmát, és leszámolhat az eddigi hamis illúziókkal.
BEKE ALBERT (1934) irodalomtörténész, kritikus, tanár, egyetemi docens, a Magyar Írószövetség tagja. Az első Orbán-kormány idején minisztériumi főosztályvezetőként dolgozott. Több, mint hat évtizede alkot, bár a diktatúra időszakában egy időre elhallgattatták, ám a rendszerváltás óta zavartalanul jelennek meg irodalomtörténeti munkái. Jelen könyvével együtt eddig 27 önálló kötete látott napvilágot.




