Kötésmód: füles, kartonált
Aladár és Klára között rövid idő alatt különleges, mások számára nehezen értelmezhető barátság szövődik. Egy barátság, amely felette áll minden társadalmi normának, és segít, hogy a háború elmondhatatlan szörnyűségei után e két ember újra megtanuljon élni és szeretni. Megmaradhat egy ilyen kapcsolat eredendő tisztaságában, vagy végül maga alá gyűri a történelem?
F. VÁRKONYI ZSUZSA 1948-ban született, az ELTÉ-n szerzett diplomát klinikai pszichológiából. Pszichoterapeutaként, oktatóként és trénerként is dolgozik, számos pszichológiai tárgyú könyv szerzője és fordítója, rendszeresen tart előadásokat, illetve szólal meg szakértőként különböző rádió- és tévéműsorokban. A 2004-ben megjelent Férfiidők lányregénye az első szépirodalmi alkotása. A regény alapján Akik maradtak címmel forgatott filmet nevezte 2019-ben Magyarország az Oscar-díjra.




