Leírás
Ahhoz képest, hogy milyen komoly világpolitikai jelentősége van az orosz birodalmi agressziót elszenvedő Ukrajna függetlenségi harcának, meglepően kevés nemzetközi figyelmet kap az ország. Vagy ha mégis, akkor geopolitikai spekulációk tárgyaként szerepel, nem pedig a sorsáról önállóan döntő alanyként, ahogy egy szuverén ország esetében elvárható lenne. Vannak, akik méltányolják az ukránok szabadságtörekvéseit, de még ők is alig tudnak valamit az ukrán történelemről, kultúráról, identitásról. Aki ennél többre vágyik, az megtudhatja a könyvből, hogyan jutott el Ukrajna odáig, hogy nemzeti tartalmat adhasson a birodalom szétesése után, harc nélkül elnyert függetlenségének, és ki merjen állni mellette az újjászerveződő birodalom ellenében is.
A kötetben olvasható esszékből összeáll a kép. Már a premodern Ukrajna sem tagolható a huntingtoni civilizációs törésvonalat követve lengyellitván európai és orosz birodalmi részre (itt elég a nem Moszkvának elkötelezett ukrán pravoszláv egyházat említeni). Igaz, a 18. század végétől a Habsburg Monarchiában élő ukránok sokkal jobb feltételek mellett dolgozhattak a modern ukrán nemzeti identitás megteremtésén, mint a cár alattvalói. Rjabcsuk iszlámból vett párhuzammal ummának nevezi a mitologizált moszkvai birodalmi teret, amelyben sokáig nem tudott megszületni az ukrán és a fehérorosz nemzeteszme. Míg a középkori Pax Christiana modern nemzetállamokra bomlott, a pravoszláv ummát Moszkva államosította, majd szovjetizálta.
Közben mégis kibontakozott az ukrán etnonemzeti projekt. Gogol és Sevcsenko közt van a határ: az előbbi még birodalmi keretek között képzelte el az ukrán identitást, az utóbbival pedig már új történet kezdődött. Igazából egy hullámhosszon vagyunk az ukránokkal: aki átélte azt, amit Közép-Európa a reformkorban élt át, annak át kell lépnie azt a határt, amelyet 19891990-ben lépett át ez a régió. Ezért vonulnak az ukránok újra meg újra a Majdanra. Ez a szó, amelyet már az egész világon értenek, mintha az egész történetet magába foglalná.
A kötetben olvasható esszékből összeáll a kép. Már a premodern Ukrajna sem tagolható a huntingtoni civilizációs törésvonalat követve lengyellitván európai és orosz birodalmi részre (itt elég a nem Moszkvának elkötelezett ukrán pravoszláv egyházat említeni). Igaz, a 18. század végétől a Habsburg Monarchiában élő ukránok sokkal jobb feltételek mellett dolgozhattak a modern ukrán nemzeti identitás megteremtésén, mint a cár alattvalói. Rjabcsuk iszlámból vett párhuzammal ummának nevezi a mitologizált moszkvai birodalmi teret, amelyben sokáig nem tudott megszületni az ukrán és a fehérorosz nemzeteszme. Míg a középkori Pax Christiana modern nemzetállamokra bomlott, a pravoszláv ummát Moszkva államosította, majd szovjetizálta.
Közben mégis kibontakozott az ukrán etnonemzeti projekt. Gogol és Sevcsenko közt van a határ: az előbbi még birodalmi keretek között képzelte el az ukrán identitást, az utóbbival pedig már új történet kezdődött. Igazából egy hullámhosszon vagyunk az ukránokkal: aki átélte azt, amit Közép-Európa a reformkorban élt át, annak át kell lépnie azt a határt, amelyet 19891990-ben lépett át ez a régió. Ezért vonulnak az ukránok újra meg újra a Majdanra. Ez a szó, amelyet már az egész világon értenek, mintha az egész történetet magába foglalná.
RÉSZLET GAZDA ALBERT UTÓSZAVÁBÓL
Oroszország befolyási övezetként tekint Ukrajnára, a Nyugat ellenben megnyugtató, méretes pufferzónaként. Ezenközben csak azt felejti el megkérdezni a Kelet és a Nyugat is, hogy ez a befolyási övezet vagy pufferzóna hogyan is tekintene saját magára a legszívesebben. Mikola Rjabcsuk könyvéből, amit a kezében tart az olvasó, rengeteg fontos dolgot lehet megtanulni erről.
