A Cthulhu mítosz – Pseudonomicon Ne maradj le

A Cthulhu Mítosz visszatérő mitikus téma: a teremtés és a pusztítás emberfeletti erőit (a Nagy Öregeket) kivetette a föld, a szűk, anyagközpontú látókörrel rendelkező emberiség pedig „elfelejtette” őket. Elfedte őket a feledés homálya, ugyanakkor mindig jelen vannak, ott leskelődnek a rendezettség határainál, ott, ahol érezni a természet vad erejét. Zűrzavarosak, ugyanúgy, ahogyan a természet is zűrzavaros, és megőrzik felsőbbrendű hatalmukat, hiszen nem lehet őket „megmagyarázni” (vagyis megkötözni) és emberivé változtatni. Kívül vannak ők a lineáris, folyamatosan haladó időn, valahol „Newton álmának” a határmezsgyéjén.

A Nagy Öregeket együttesen úgy lehet a legjobban leírni, mint valamilyen folyamatosan forrásban levő és változó erőket. Alakjuk, formakincsük és egyformaságuk mindig a velük létrejövő kölcsönhatásunkból születik. Joggal nevezhetjük ezt a „Természet Káoszának”, hiszen mindig ott ólálkodik a mesterséges, általunk lineárisnak tapasztalt világ határmezsgyéjén, a Nagy Öregeknek pedig, legjobb tudomásunk szerint, a Mítoszban közvetlen kapcsolatuk van a viharokkal, földrengésekkel és más természeti jelenségekkel. Vad vidékeken, ahol a természetben rejlő káosz nyilvánvalóbb, mint a rendezett társadalomban, érzékelni lehet az Öregek jelenlétét. Ezt méltányolták olyannyira többek között a régi görögök is, akik úgy tekintettek az ilyen határvidéken fekvő helyekre, mint amit megszenteltek a vad istenek számára, akik joggal rémíthetik halálra vagy változtathatják át az oda betévedőket. Hasonlóképpen, az Öregek jelenlétét érezzük bensőnkben, amikor eljutunk a tudat egy adott szintjére, hogy belépjünk az ő birodalmukba.