Leírás
Vizsgálatunk előterében a szerzőnek a versformálást meghatározó kritikai nyelvszemlélete áll. Az a korábbi felismerése, hogy a nyelv van benne legalul, most együtt jár a szavak (a szavaink) jelentésvesztésének észlelésével, és a nyelv világot leképező, valamint kommunikációs szerepének a szövegformálás új lehetőségeinek kutatására serkentő válságával. Mindez szorosan összefügg az identitását megőrizni kívánó, de a széthasadás, a szólamokra bomlás tapasztalatával is szembesülő lírai én-felfogás alakulásával, beszélő-fikciók képzésének szükségességével, továbbá a hagyománnyal való identifikáció krízisével, az emlékek archívumához való viszony problematikussá válásával. Ezen a többszörösen is aláaknázott terepen kerül sor a hagyomány lehetséges újraértelmezésének, a szubjektív archívum rehabilitálásának kísérletére, amely fontos és tanulságos felismerésekhez vezet.
